Mackómesék
Az első Emlékmackó
Sokan feltették már nekem azt a kérdést, hogy miért pont erre a névre esett a választásom, amikor megszületett az Emlékmackó, a kis vállalkozásom ötlete.
Azt hiszem, ezt nem is lehet egy mondattal megválaszolni, de egy biztos: más név elképzelhetetlen.
Most elmesélem neked, hogyan kezdődött.
A történet egy szomorú eseménnyel indult. Egy téli délután kaptam a hírt, hogy apim beteg.
Nem csak megfázott, hanem az orvosok ítélete szerint már a két héttel későbbi karácsonyt is nélküle fogjuk tölteni.
Nem így lett.
Sokkolta a családot a tényként kezelendő, megváltoztathatatlan, rideg valóság. De azért nem adtam fel. Reménykedtem a csodában, és megjártuk a lelki hullámvasút összes szakaszát. Kezelések, műtétek, boldog vidámság a legkisebb pozitívumra és padló alá zuhanás minden negatívumra.
Azt hiszem, addigi életem során még sosem voltam ennyi egészségügyi intézményben és nem töltöttem el soha ennyi időt kórházban. Persze nem utolsó sorban, folyamatosan az járt a fejemben, hogy ő biztosan nem szeretné a kisírt szemeket látni, ezért igyekeztem feltöltődve (már amennyire lehet) és vidáman (már amennyire lehet) meglátogatni.
A folyosókon való ücsörgés valahogy más időszámítással működik és a vánszorgó időt valamivel muszáj volt kitölteni a kártékony gondolatok kisimítása érdekében. Aprócska mackókat varrogattam a várakozások közben, és egy műtétje alatt született egy mackóság, ami megtetszett neki, és elkérte.
Kicsi, tenyérben megbúvó, fehér mackó volt, csillogó, fekete gyöngy szemekkel. A mackó nem tetszetős csupaszon, ezért kapott egy szép, zöld kabátkát is (mert, hogy „Zöld az Isten”).
Megbeszéltük, hogy majd őmackósága vigyáz majd rá, akkor is, ha mi nem vagyunk itt.
A kis mackó szépen teljesítette nagy feladatát. Vigyázott rá.
A kórházi ápolók meg sem kérdőjelezték a jelenlétét, mintha teljesen természetes jelenség volna egy kis mackó egy kórteremben. Fontossá vált, egy darabka része egy összetört lelkű családnak.
Jelképezte az erőt, a biztatást, a nyugalmat, a békességet, a kötődést, a szeretetet.
Ne add fel!
Egy mackótól sokat lehet tanulni, ha figyelünk rá.
Ez a kórházi éjjeli szekrényen üldögélő apróság olyan nyelven beszélt, amit senki nem hallott, de mindenki értett.
Ezt csak akkor értettem meg, amikor egy hosszú és kockázatos műtét után vártuk az ébredezést. Apim még félig aludt, de sikeresen túl volt a gyógyítás egy fejezetén. Besurrantam a kórterembe, és a mackó ott volt a kezében. A nővér azt mondta, ott a helye. Elámultam. Megdöbbentem. És tényleg ott van a helye.
Soha nem fogom elfelejteni a képet, ahogy szorongatta a kezében azt a kis lényt, szinte kapaszkodott belé. És azt sem, amikor felébredt, az örömöt és ahogy megmosolyogta a jelenetet.
Igen, néha meg sem kell szólalni. Van, hogy a szavak csak elrontanak mindent.
A kis mackó innentől kezdve mindenhová kísérte. Ott volt örömben, bánatban.
Teljesítette feladatát. Pedig óriási dolog ez egy aprócska mackótól.
Aztán egy tavaszi reggelen a kis mackó gazdi nélkül maradt. Aki mellett végig ott volt, elaludt, és nem nézett már ránk mosolyogva a kék szemeivel.
De üresség és bánat helyett furcsamód kedvességet és vidámságot hagyott meg nekünk. Azt mondta, hogy ha majd elmegy, jöjjünk össze a családdal, barátokkal, és csapjunk úgy egy „bulit”, mintha ő is ott lenne.
Ott is volt, tudom.
A kis mackó egyedül maradt, és az utolsó útra készült. Elbúcsúzni.
Nehéz, súlyos volt a fekete ruha, amit magamra kellett öltenem. De a zsebemben titokban, ott lapult a fehér kis mackó, aki már rám vigyázott.
Egy mások szemében semmitmondó, összevarrt textildarab abban a pillanatban nekem egy láthatatlan kapcsot jelentett. Egy enyhe, lelki fájdalomcsillapító volt,
egy mindent jelentő, megismételhetetlen kincs.
A mackó azóta is velem van, ott ücsörög a fényképe mellett.
Egy darabka emlék. Egy igazi Emlékmackó.
Aztán jött az első karácsony, nélküle. A jósoltakhoz képest csak egy évvel később. Azt gondoltam, hogy ezt az érzést, amit nekem ad ez a mackó, nem tarthatom meg kizárólag magamnak. Szerettem volna egy kis Emlékmackót a családom megmaradt tagjainak. Egy különleges darabot, ami emlékeztet, megismételhetetlen, és különleges, ami összeköt minket.
Szőrmét és eszközöket ragadtam, és megszületett az Emlékmackó hosszú, hófehér szőrmével, és csodaszép angyalszárnnyal.
Három darab van belőle az egész világon. Egy anyukámnál, egy a húgomnál és egy nálam. A mackók pocakja apim párnájának belsejével van kitömve.
Minden alkalommal, amikor ránézek a mackóra, eszembe jut. Karácsonykor a fa alatt üldögél, a kis csengettyű a nyakában csilingel.
Nálunk innentől kezdve mackó a karácsonyi angyal. Eljátsszuk és hisszük, hogy a mackón keresztül velünk van, figyel minket, és vigyáz ránk.
Az Emlékmackók története innen kezdődött. Sok év telt el azóta, és egy kedves hagyomány teremtődött.
Az évek során rengeteg megható és örömteli történet talált meg engem, bízom benne, hogy ez egy végtelen mackókaland lesz!
Hiszem, hogy a mackókon keresztül sok embernek tudok segíteni. Hiszem, hogy a mackókkal folytatott munkám nem hiábavaló, van értelme, értéke és helye ebben a világban.
Minden egyes mackónak története van. Mind valamiért fontos és szükséges. Emlékeztet a vidám és örömteli pillanatra, egy szeretett személyre, kedves és különleges eseményre, felidézésre méltó fejezetekre az életünkből. Ez egy igazi Emlékmackó valódi feladata. Ettől lesz más és több, mint egy tömegesen gyártott plüssállat. Ettől lesz számunkra mindennél fontosabb, igazi kincs, amit a gyerekeinknek, unokáinknak is szeretnénk továbbadni. Elmesélni a mackótörténetüket, ami generációról generációra száll.
Egy mackó készülhet csodálatos szőrmékből, vagy akár elvesztett szerettünk egy kopottas, kedvenc ruhájából is. Egy a lényeg, a szeretet, amit hozzá tudunk kapcsolni.
Hiszen az üzenet mindenki számára ugyanaz:
az Emlékmackó nem más, mint szőrmébe csomagolt szeretet.
Nézd meg az Emlékmackókat!
Válaszd ki kedvencedet és nézd meg, milyen kiegészítésekkel teheted
személyessé és megismételhetetlenné!
Azon munkálkodom nap mint nap, hogy te olyan meglepetést ajándékozhass, amit sosem felejtenek el, ami örök, kincsként őrzött érték marad akár generációkon keresztül.